Google

 

 

 

 

Te vagy a 17811 . látogatónk!


Tisztelt érdeklődő!

Tóth Anita vagyok.

Ha már be kell mutatkoznom, röviden annyit, hogy tanulmányaim során sok műszaki rajzot készítettem. A rajzolást, firkálást, szabadkézi, kézügyességi dolgokat nagyon szerettem. Ezek meglátszottak füzeteimen, könyveimen. Ebből annak idején sok kellemetlenségem is volt. A műszaki rajz nagy precizitást, komoly kötöttséget igényel, a művészet viszont az alkotótól kreativitást vár. Első hallásra furcsának hat, de a kettő nagyon közel áll egymáshoz. Talán éppen ezért ki is egészítik egymást. Gondolom, hogy ez az, ami megfogott benne. Életemnek voltak nehéz szakaszai. Szerintem ez mással is előfordult már, viszont engem pontosan ezek a dolgok segítettek át a nehéz időkön, vagy talán tették könnyebbé a regenerálódást. Hogy milyenre sikerültek alkotásaim, - a létrejött képek - a végső szót úgyis a szemlélő mondja ki. Ma is jellemző rám, hogy hangulatomtól, adott helyzetemtől függetlenül a rajztábla mellé ülök és valamit igyekszem papírra vetni. Ez a tevékenység számomra mindig megnyugvást hoz. Az elmúlt időszakban amatőr kiállítókhoz csatlakozva több helyen volt kiállításom. Örülök, hogy egy új közönségnek mutathatom meg képeimet. Ezen a fórumon csak azok a képek mutathatóak be, melyeket ilyen formán meg tudtunk jeleníteni. A teljes készlet bemutatása még sajnos várat magára. Azért ízelítőnek bizonyára elegendőek lesznek. A kiállított képekről a fotókat most itt mutatom be, tudván azt, hogy a festményekről, rajzokról készült digitalizált változat közel sem hozza azt az élményt, mint amit a szabad szem lát a valóságban. A képek teljesen szabadkézzel készültek, a számítástechnika csak a megjelenítésben játszik szerepet. Ha valamelyik kép tetszik, írjon levelet, vagy véleményt a vendégkönyvbe. A barangoláshoz kellemes időtöltést kívánok.